2. RÉSZ

2. RÉSZ

EZ MEG MI??? Mit keresnek itt? Rossz helyre jöttem volna? Nem az nem lehet, hiszen kint van a nevem: „Park Min Bella”.

- Miért van ilyen ijedt fejed? – bökdöste meg az arcom az egyik.

- Ti...mi…hogy...itt? – beszéltem össze-vissza.
- Oh, édesapád nem mondta? – értetlenkedtek, majd nevettek egy nagyot.
- Mit? – látszott, hogy a fejemen röhögnek annyira.
- Mivel, annyira nem akart egyedül hagyni, kérte, hogy kötözzünk mi is be, úgyis elég nagy a ház. – mosolygott az egyik.
- De…apa..és..ti..hogy? – nem tudtam még mindig értelmes mondatokat kinyögni a meglepettségtől.
- Régóta ismerjük egymást. – mondta az egyik, de mosolygott mind a 6.
- Ééértem. – de még mindig furcsállom ezt az egészet. – Melyik az én szobám?
- Megmutatom… - mondta az egyik fiú. – Hozom a bőröndödet. – nyújtja felém karját. Majd odaadom neki az utazótáskámat.
- Köszönöm. – mosolyogtam.

Elindultunk felfelé, ami örökkévalóságnak tartott, hiszen a ház hatalmas… Fel-fellépdeltem minden egyes lépcsőfokon. Gyönyörű volt minden. A képek a falon, a virágok a vázákban és a bútorok is nagyon hangulatosak voltak. A falak fehérek voltak, de ezek iszonyatosan passzoltak a berendezéshez.

- Drága volt? – kérdeztem meg a fiútól, még a nevét sem tudtam.
- Mármint micsoda? – kérdezett vissza, miközben beértünk a helységbe, amit a szobámnak tudhattam.
- A ház. – mosolyogtam. – Amúgy Park Min Bella. – nyújtom felé a kezemet.
- Nem volt vészes. – nevetett. – Yang Yo Seob. – emeli fel kezem az övével, majd egy puszit nyom rá.
- Én nem épp ezért nyújtottam a… - folytattam volna, de közbevágott.
- Nem baj. – vigyorgott rám. Majd én is visszamosolyogtam, de éreztem, hogy kezdek pirulni. Irtó jóképű.

- Kész a kaja!!! – kiabáltak lentről.

- Gyere! – kapta el a karom YoSeob.
- Van más választásom? – nevettem.
- Nincs. – majd szorított egyet a kezemen és húzott maga után.

Mikor leértünk, nagyon szépen meg volt terítve. Az étel illata is nagyon jó volt. Már szinte csorgott a nyálam.  Mondjuk ez nem biztos, hogy a kaja miatt volt. Lehet hogy az előttem mászkáló félmeztelen fiú miatt.

- Mi a kaja? – kérdeztem.
- Spagetti. – mondta az egyik srác.

Kaja előtt még bemutatkoztak és csak utána ültünk le enni. Nagyon kedves fiúk. De furcsa lesz velük lakni. Mindenki helyet foglalt az asztal körül és nekilátott az ételnek. Nagyon jó légkör van így, hogy nem vagyok egyedül. Miután elfogyasztottunk mindent, mindenki talált magának valami elfoglaltságot. A legtöbben videojátékoztak. Én felmentem a szobámba kipakolni a ruháimat, mert még ezt sem tettem meg és még a szobámat sem volt időm alaposan megfigyelni, most ezt is megcsináltam. Itt is fehérek voltak a falak. A bútorok vajszínűek és ez franciaágy.  

Miután mindent sikeresen kipakoltam, akkor láttam, hogy van egy laptop az asztalomon, amit nem én hoztam. Találtam rajta egy cetlit. Ez állt rajta: „Szia, Kicsim! Mivel a házat és a költözéses dolgot apádtól kaptad, ezt tőlem kapod, hogy legyen valami, ami a te kis saját szférád. Szeretlek, anya.”
Nagyon tetszett. Soha nem volt még saját gépem. Mikor épp nyitottam volna fel, megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt. Épp szóltam volna bele, de a másik fél megelőzött.

- Park Min Bella, igaz? – kérdezte.
- Igen. – feleltem. – Segíthetek?
- A vállalattól hívom. Ma be kéne jönnie már dolgozni. Van egy fiúbanda akiknek holnap koncertje lesz és kéne előre a sminkötlet.
- De nem is vizsgáztatnak vagy hasonlók? – érdeklődtem.
- Maga volt Kalifornia egyik legjobb sminkese. Bízunk magában.
- Voltam? – értetlenkedtem.
- Most már Dél-Korea egyik legjobb sminkmestere.
- Ugyan… - nevettem. – Akkor hányra menjek be?
- Háromnegyed öt jó lesz? – érdeklődött.
- Persze. – ezzel le is tette a telefont.

Remek, ma már mehetek is dolgozni. Kíváncsi vagyok, melyik az a banda, amelyikhez mennem kell. Egy előadót ismerek, Roh Ji Hoon-t. Senki mást.
Van 2 órám összeszedni magam és a felszerelésem.

Lementem az alsó szintre valami harapnivalóért. Körbenéztem, miért olyan csöndes minden. Aztán rájöttem. A fiúk elmentek valahova. Remek… és most, hogy találjak oda? Na, mindegy. Elmentem a fürdőbe, megmostam a hajam és beszárítottam. Feldobtam egy laza sminket és bementem a szobámba, hogy találjak valami normális ruhát. Találtam is. Egy sötét farmer, egy bő póló, amin egy fehértigris feje van. Jól nézett ki együtt a kettő.

Ránéztem az órára és idő volt. Indulnom kellett. Felkaptam a tatyómat, aztán le is tettem, mert rájöttem, hogy ott biztos van sminkfelszerelés. Felhúztam a Supra cipőmet és elindultam. Mivel nem tudtam, merre induljak, gyorsan fogtam egy taxit. Mondtam a sofőrnek, hogy hova vigyen, ő pedig elindult. Ahogy gurultunk végig az úton, megfigyeltem mindent, hogy merre kell menni. Egyáltalán nem volt messze. Gyalog talán 30-35 perc. Kiszálltam a járműből, átnyújtottam neki a pénzt és bementem. Amint beléptem, valaki odaszaladt felém. Titkárnak tűnt. Öltönyben volt, biztos a főnök bízta meg, hogy jöjjön elém.

- Végre, hogy itt van. – mondta.
- Késtem? – kérdeztem.
- Nem, dehogy. A főnök kérte, hogy jöjjek ön elé. – tudtam. – Kérem, kövessen.
- Rendben.

Mentünk és mentünk. Aztán egyszer csak megkérdeztem.

- Hova megyünk? – érdeklődtem.
- A bandához, amit holnap ki fog sminkelni a koncertre. A főnök szerette volna, ha már ma megismerkednek és megbeszélik mi lesz majd az arcukon. – magyarázott.
- Értem. Mi a banda neve? – kíváncsiskodtam, hátha ismerem őket, de kétlem.
- Beast. – mondta, azzal meg is állt egy ajtónál, amire szintén ez volt írva.

- Maga maradjon itt egy kicsit, bemegyek, megmondom a fiúknak, hogy itt az új sminkes majd amikor szólítom jöjjön be. – mondta.
- Rendben. – vágtam rá, de nem értettem mire ez az egész.

Aztán a férfi bement egy jó 5 percre, majd kinyitotta az ajtót és behívott. Bementem és a szemeim tányér alakúak lettek. Ők, itt? „Már megint mi ez???” – gondoltam magamban.